Teljesen véletlenszerűen, mondjuk így, hasraütésszerűen választottam ezt a képet. És amikor utánanéztem, rájöttem, hogy jobbat nem is választhattam volna kezdésnek. Poussin képét először a Louvre-ban láttam, amikor egy audioguide társaságában jártam a termeket. És ahogy hallgattam az ismertetőt, elfogott valami misztikus érzés. Mára elfelejtettem, hogy mit is hallottam akkor, de tudtam, hogy ez egy fontos kép. (Legalábbis nekem.) A kép címe - Et in Arcadia ego - egy ún. memento mori, arra hivatott, hogy halandóságunkra emlékeztessen minket. A pásztorok egy verőfényes, "élettel teli" napon egy sírkőre bukkannak, amire az van vésve, hogy emlékezz a halálra! A felirat által (És még Árkádiában is létezem) mintha a halál üzenne. Ezt hangsúlyozza, vészjóslóan vetíti előre a pásztor sírkőre vetülő árnyéka is. Ezt a sziluettet társa is észreveszi, és ujjával körvonalazza azt. A legenda szerint ez a művészet születésének pillanata. És ez egyben a haladók "válasza" a halálra, az elmúlásra. Ami szerintem misztikussá teszi a képet, az a szinte láthatlan mégis erős ellentétpárok: a napsütés és árnyék, az élettel teli pásztorok és a sírkő, a halál enyészete és a női alak szépsége. Szinte érezni a forró napsütést és a hideg leheletet. És az egyszerre kétségbeesett, de egyben magabiztos tiltakozást: itt vagyunk, az élet szép és valami örök, általunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése