Ez a bejegyzés talán kicsit művészettörténész ízűbb lesz. Caravaggiot akkor szerettem meg, amikor a Szépművészetiben volt egy tematikus kiállítás. (Egyébként azt gondolom, hogy festményeket kiállítani csak tematikusan lenne szabad. Minden mű úgy tudja igazán megmutatni magát, ha van mihez kötni, van mihez hasonlítani.)
A kiállítás azzal foglalkozott, hogy milyen értelemben tekinthetők szépnek olyan festmények, melyek a borzasztót, a visszataszítót, a hátborzongatót ábrázolják. A központi mű Caravaggio: Dávid Góliát fejével c. festménye volt. A kiállítás "horrorisztikus" történeteket mutatott be, olyanokat mint például ez is: Judit lefejezi Holofernészt.
Mielőtt rátérnék arra, én miért szeretem, jöjjön a "művtöri" óra....
A festmény a következő bibliai történetet ábrázolja: Nabukodonozor hadvezére, Holofernész hadjáratot vezetett Izráel ellen, és amikor Bethulia, az ostromlott város már majdnem megadta magát, akkor Judit, a gyönyörű és istenfélő zsidó özvegy fogta magát és az ellenség táborába ment. Ott Holofernész kegyeibe férkőzött, aki megpróbálta elcsábítani őt. Judit lefejezte a részeg Holofernészt és fejével visszatért a városba, és ezután a zsidók megfutamították az ellenséget.
Caravaggio életútja egyébként hihetlenül vad: a semmiből indult, az utcáról, felkapaszkodott a legmagasabb körökbe, provokált, szabad volt, gyilkolt, menekült, száműzeték. "Viharos életének sok eseményét az utókor rendőrségi jegyzőkönyvekből ismeri." Festészetét illetőleg a legfontosabb pont talán, hogy ő fejlesztette tökéletesre a chiaroscuro (világos-sötét) technikát, elmélyítve az árnyék sötétjét és szinte világító fénybe helyezve a témát. Bavallom, amikor iskolában tanultuk, nem nagyon tudtam mihez kezdeni vele: most viszont magával ragad.
Visszatérve az eredeti témára, hogy mi tetszik Caravaggio képeiben: a plasztikus ábrázolás módja, a színek, az erő... Bajban vagyok, nem találom a szavakat, hogy mitől is fantasztikus ez a festmény. Igazából a mai napi képhez hosszasan válogattam, mert mindegyik kép olyan semmitmondó volt elsőre. Végül ezt választottam, mert ez is ott volt a kiállításon, s emlékeztem a történetre. El is tűnődtem, miért is akartam ma Caravaggioról írni. Aztán amikor megvolt a kép, elkezdtem fogalmazni. És ahogy veszkölődöm a szöveggel, úgy kezdtem újra rájönni, hogy mitől zseniális Caravaggio. Ahogy kizárjuk a külvilágot és belépünk a kép világába, ahogy elmélyedünk a részletekben, váratlanul ránk talál a csoda. A tökéletesség. Caravaggio professzionalizmusa. Nem az a lényeg, hogy mi van a képen, hanem az, hogy hogyan van megfestve. A lendülete, az ereje, a színei. Hogy aprólékos, de sallangoktól mentes. És gondoljunk még egyszer Caravaggio életútjára, hirtelen természetére, nézzük a fény-árnyék hatást....
Tudom, hogy nem magyaráztam el semmit, de ebben a festményben ez a lényeg, hogy hagyjuk hatni.
Caravaggio életútja egyébként hihetlenül vad: a semmiből indult, az utcáról, felkapaszkodott a legmagasabb körökbe, provokált, szabad volt, gyilkolt, menekült, száműzeték. "Viharos életének sok eseményét az utókor rendőrségi jegyzőkönyvekből ismeri." Festészetét illetőleg a legfontosabb pont talán, hogy ő fejlesztette tökéletesre a chiaroscuro (világos-sötét) technikát, elmélyítve az árnyék sötétjét és szinte világító fénybe helyezve a témát. Bavallom, amikor iskolában tanultuk, nem nagyon tudtam mihez kezdeni vele: most viszont magával ragad.
Visszatérve az eredeti témára, hogy mi tetszik Caravaggio képeiben: a plasztikus ábrázolás módja, a színek, az erő... Bajban vagyok, nem találom a szavakat, hogy mitől is fantasztikus ez a festmény. Igazából a mai napi képhez hosszasan válogattam, mert mindegyik kép olyan semmitmondó volt elsőre. Végül ezt választottam, mert ez is ott volt a kiállításon, s emlékeztem a történetre. El is tűnődtem, miért is akartam ma Caravaggioról írni. Aztán amikor megvolt a kép, elkezdtem fogalmazni. És ahogy veszkölődöm a szöveggel, úgy kezdtem újra rájönni, hogy mitől zseniális Caravaggio. Ahogy kizárjuk a külvilágot és belépünk a kép világába, ahogy elmélyedünk a részletekben, váratlanul ránk talál a csoda. A tökéletesség. Caravaggio professzionalizmusa. Nem az a lényeg, hogy mi van a képen, hanem az, hogy hogyan van megfestve. A lendülete, az ereje, a színei. Hogy aprólékos, de sallangoktól mentes. És gondoljunk még egyszer Caravaggio életútjára, hirtelen természetére, nézzük a fény-árnyék hatást....
Tudom, hogy nem magyaráztam el semmit, de ebben a festményben ez a lényeg, hogy hagyjuk hatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése