A szépség és a szörnyeteg

Botticelli mindig az eszményi szépséget juttatja eszembe, míg H. Bosch mindig valami bűzlő szörnyűséget. Valahogy nem tudtam összehozni, hogy hogy lehet (talán az éghajlat az oka vagy a társadalmi-gazdasági helyzet), hogy az olasz festők nem festenek "csúnyát", a "németalföldiek" pedig "szépet". (Tudom, ez nagyon szubjektív és nem tudományos megítélés.)
Na, tegnap láttam Botticelli Virginia történetét. Közelről. (A teremőr nem örült, de én igen.) És akkor jött a "hidegzuhany". Botticelli is meg tudja festeni az ember sötét oldalát - és nem technikailag értem, hanem hogy ismeri, látja, "körülveszi"... A lenti két példa talán képileg nem tamásztja egyértelműen alá ezt, de az a sötét erő, ami áradt a képből - ugyanaz volt...

 

Jó lenne lassan Bosch képeit is élőben megnézni...