A művészet helye

Nem értek hozzá, nem tudom a választ, ez inkább hangos gondolkodás. Delacroix kapcsán kezdtem el tűnődni. A Khioszi mészárlás című festmény apropója a törökök ellen fellázadt görög szabadságharcosok sorsa volt. Ha jól tudom, az elkészült festményt megvette az állam, de nem állította ki, Delacroix-t pedig finoman figyelmeztették, hogy a külpolitikát hagyja a miniszterekre. Szóval hol is van a művészet helye?

Kezdjük a barlangrajzoknál. Ma se tudjuk, hogy belső, művészi indíttatásból készültek vagy valami praktikus oka volt rá az ősembernek… A „gótika korában", a könyvnyomtatás megjelenése előtt, a közemberek a templom falait "olvasták" - tanulságos történeteket, erkölcsi intelmeket közvetítettek nekik. Az akkori kor embere sokkal több mindent látott egy templomban, mint mi - olvasni tudta a festmények, szobrok, ornamentika szimbólumrendszerét. Eszerint a kor művészete az államot szolgálta, hiszen a megrendelők azt "írták" a felületekre, amit a középkor emberének gondolnia kellett, hogy könnyebben irányítsák a tömeget...

Aztán ott vannak az arcképek – szintén praktikus megoldás: fotó helyett. Most olvastam, hogy a 19. századi nagy művészeti fejlődés épp annak volt köszönhető, hogy megjelentek az első fényképek, amelyek feleslegessé tették a festményeket, legalábbis abból a szempontból, hogy megörökítsék a múlandó dolgokat  az örökkévalóságnak. Lehet, hogy akkor vált a művészet azzá, ami ma? Addig művészi szintű dokumentációnak minősült? 

De ott vannak a Vénuszok  -  a mitológiai köntösbe bújtatott meztelenség. Kíváncsi lennék vajon egy urbinói Vénusznak hol volt a helye... Gondolom nem a matrac alatt, de valószínűleg nem is a szalonban.... És ha már a női test ábrázolásánál tartunk, szóba kell hozni az anatómiát és Leonardot. Az orvostudomány az alkalmazott művészetnek köszönheti fejlődését, hiszen Leonardo és kortársai azért kezdtek el boncolni, hogy pontosabban tudjanak ábrázolni. De Leonardo annak ellenére, hogy tisztában volt művészi képességeivel, sőt kiemelkedő művész volt, mégis elsősorban feltalálóként/tudósként tekintett magára – talán mert abban a korban a művészetet nem tartották igazán fontosnak? (Bár talán ma sem az....)

Művészi szabadság: vajon mikor juthatott el oda egy festő, hogy saját maga válasszon témát. Egyrészt ott van az anyagi kényszer. Mit tud eladni? Ki támogatja, mit várnak el tőle? Voltak hobbi-festők, mint például Vermeer, aki megengedhette magának, hogy "festegessen", mert emellett volt polgári megélhetése. De mondjuk Leonardo mindig is ki volt szolgáltatva a főurak támogatásának. Az ő szabadsága  a stílusban állt? Vagy nem is érdekelte, hogy mit fest? (Mondjuk a Mona Lisa bizonyára érdekelte, nem véletlen ragaszkodott az elkészült képhez.) De ugyanennyire behatároló körülmény lehet a kor, amiben alkotott a művész.    

A 20. század fordulója. Az impresszionisták nem állíthattak ki a Szalonban, mert az Akadémia elutasította a festményeket.  Mert az impresszionisták elképzelései szemben álltak a Francia Akadémia és a Szalonok által képviselt művészeti elképzeléssel? Vagy mert a kommün leverése után  a művészi forradalom mélyén társadalmi forradalmat sejtettek?

20. század.  Dali: Lágy szerkezet főtt babbal – a polgárháború előérzete; Tóparti jelenet telefonnal (Dali Hitler témája). Ő is politizál - véleményt nyilvánít, akárcsak Delacroix. Dali mondjuk egy idő után megélhetési festővé vált, képeit már életében jó pénzért vásárolták meg. És akkor itt vagyunk a 20-21. században, a „Galériák korában”, amikor is időnként dollármilliókért cserélnek gazdát a képek. A művészet presztízzsé, vagyontárggyá vált.

Ezeket végiggondolva a festészet kapcsán milyen témák merültek fel? Politika, pénz, tudomány, véleménynyilvánítás, megélhetés, erkölcs, manipuláció, esztétika, dekoráció. A művészet minden korban mást jelentett? Volt, amikor nem is művészetként tekintettek rá? Az "art" eredeti latin jelentése képességet, kézművességet jelent... tehát valószínűleg korábban a praktikum meghatározóbb volt.


Victor Cousin (1792-1867) francia filozófus az elsők közt fogalmazta meg a l’art pour l’art, az öncélú művészet jelszavát. Esztétikája szerint a művészeti formában a belső szellemi szépség jelenik meg. Az eszményi szépség nem az egyesben található, hanem maga az isten az, amely minden szép és fenséges ősforrása. A művész sajátos szépérzéke csupán önmagából táplálkozik.

Théophil Gautier (1811-1872) francia költő, író és kritikus szerint a művészet az erkölcsi érdektől és a hasznosságtól független öncél. A műalkotás legfőbb alkotó elemének a forma csiszoltságát tekinti. Gautier szerint csak az lehet szép, ami nem való semmire, a hasznos eleve rút, mert valamilyen szükségletet elégít ki.

Érdekes gondolatok, de mikor jöhetett létre a l'art pour l'art, s mi az? Pl. Delacroix Khioszi mészárlás c. festménye már "művészet a művészetért"?


És a festmények előtt/mögött mindenkép(p)en ott van a festő – álmaival, szenvedélyével, véleményével, szükségleteivel és elhivatottságával. Nekik vajon mit jelentett egy-egy művük?

És mi nekem a művészet? Hogy elmegyek egy kiállításra, ahol egy másfél-két órára elfeledkezem a pénzről, politikáról, a világról, és hagyom, hogy egy 50-100, 500 évvel ezelőtt élt ember álmai, vágyai, szenvedélyei hassanak rám – átéljem talán azt a varázslatot, ami annak idején az ő lelkében kezdődött.