"Stigma"

Mantegna. Gyerekkoromban volt egy nagyon jó kis könyvem, valamilyen kis-, világ- vagy gyermekenciklopédia. Nem emlékszem a pontos címére, de nagyon szerettem. Szerintem abban láttam először ezt a festményt. Akkor még nem tudtam, hogy ha nagy leszek, szívesen járok majd szépművészeti múzeumokba. Csak azokat a bizarr lyukakat néztem Jézus testén. Akkor még nem tudtam semmit a perspektíváról, rövidülésről, fel se tűnt a vászon redőzése, vagy azok a "ronda" öregasszonyok a kép jobb oldalán. (Jut eszembe, legutóbb azt mondta egy művészettörténész egy kiállításon, hogy huszadik századi találmány, hogy félbe lehet vágni az alakokat, ha nincs rájuk szükség a kompozíción...  Hacsak nem a festmény sérült, akkor ezek szerint a festő igencsak megelőzte korát...) Szóval ezek nem tűntek fel. De újra és újra, kicsit undorodva,  néztem a lyukakat. Mekkora hatása lehetett ennek a képnek, hogy 25 év távlatából is emlékszem rá. Talán ez volt az első "kedvencem". Talán már születésemtől kódolva volt, hogy a festményekben találom meg a békét és a kikapcsolódást és ez volt az első lépés. És mennyi ideig nem tudtam, hogy a festőt úgy hívják: Mantegna.

PS: nemrégiben volt szerencsém látni eredetiben :) Lehet, hogy az előzmények nélkül csak elsétáltam volna mellette, "elsőre" nem tűnt olyan erősnek. Viszont a Szépművészetiben láttam két hasonló ábrázolást. Nem tetszettek annyira mint Mantegnáé. 

Másik közismert festménye: a Szt. Sebestyén. Ez egy érdekes darab, abból a szemszögből, ami mostanában foglalkoztat engem. Ez a mű annyira meg van komponálva, hogy szinte teljesen elrugaszkodik a valóságtól. Minden része tökéletes, érthető, hogy melyik rész mire utal, mégis nekem valahogy hiányzik belőle az összhang. Valószínűleg festészete jól tükrözte korát, a felfedezés, a keresés, az ébredés egyfajta nyugtalanságát, melyben a későbbi korok értékei már megjelentek, de még nem igazán kristályosodtak ki. Érdekes, hogy az "éretlennek" tűnő művek is lehetnek "érett" festő "érett" művei, melyek egy fejlődési szakaszt képviselnek, éppen ezért értékesek. Maximum az ember az  eszével fogadja el, hogy ez is művészet, és nem a szívével.