Őrült spanyol... ;)

Ez egy "no comment" bejegyzés az Arte Reina Sofía múzeumban tett látogatás kapcsán. Az "idézetek" nem ott találhatók.

Míró (1893-1983)

Dalí (1904-1989)

Picasso (1881-1973)

Én

Narcissus átváltozása. Sokféle gondolat rajzik ezzel a képpel kapcsolatosan a fejemben. Bár Dalíért (már) nem nagyon rajongok, ezt a festményét kedvelem. Hogy a triviális részét letudjam az elején, azért is szeretem, mert szép. De ami jobban megfog az az, hogy egy egyszerű témát mennyire komplexen lehet értelmezni, visszaadni. 

A mitológiai Narcissus története közismert: a szép ifjú addig nézegette szerelmesen önmaga tükörképét a tó vízében, míg éhen és szomjan halt. Néztem, hogy például Caravaggionak is van egy Narcissus-os képe, egy víztükörben önmagát néző fiú. Nem magyarázza túl – mindenki tudja, miről van szó.  Dalí festményében a téma „feldolgozásának” egyedisége tetszik: ahogy inkább csak reflektál a történetre, a képen a már megkövült Narcissust látjuk. Illetve ugyanazon a képen megismétli a motívumot, amivel értelmezi a történetet: a kéz az ego szimbóluma, a hangyák a halálé, a tojás a születésé. Az én önzése önnön halálához és egyben valami új születéséhez vezet? A tojásból egy nárcisz bújik elő, mely a mitológia szerint a fiú halálának helyszínén bújt először ki a földből (született meg). Narcissusra végül is csak a virág utal, hiszen őt magát a képen nem látjuk.
És akkor Dalí személyes motívumairól még nem is beszéltünk, de ettől most el is tekintenék.

Ez talán belemagyarázás, de az jutott eszembe, hogy érdekes, hogy míg a középkor festői arra használták a mitológiát, hogy a tabunak számító testiséget ábrázolják, megismerjék a test (ábrázolásának) sajátosságait, addig Dalí a pszichoanalízis hajnalán egy olyan mitológiai alakot ábrázol, ami az önmagunk felé fordulást is jelképezhetné. (A nárcizmus szó egyébként Sigmund Freud találmánya.) Ezen a gondolatot követve szintén érdekesen értelmezhető a kép szimbólumrendszere. A túlzott önelemzés „megkövüléshez” vezethet, ha az ember a saját belső történéseit elébe helyezi a való életnek elfelejt élni. Másrészt, ha az ember az állandó mókuskerékből kiszállva megpróbálja jobban megérteni magát, az érzéseit, egy tudatosabb, érett személyiség megszületését teszi lehetővé.

Egyben érdekes üzenete lehet ennek a mitológiai történetnek a mai kor emberének is. A „mert megérdemled” filozófia, magunk kényeztetése, istenítése ugyanoda vezethet, ahova Narcissus végzete, lelkünk önmaga imádatában végül éhen hal. Akármennyire is hisszük, hogy csak az lesz a mienk, amit mi adunk meg magunknak, ha meg tudnánk feledkezni arról, hogy mi mindent érdemlünk meg és képesek lennénk mások felé fordulni, talán többet kapnánk, mint amennyit mi tudunk adni magunknak.

Egy másik Mindenki kedvence...

Na Dali aztán tényleg egy érdekes téma... Talán ő volt az első festő, aki jobban felkeltette az érdeklődésem. Aztán amennyire rajongani tudtam érte, annyira ki is ábrándultam. Hajlok azt hinni, hogy aki kedveli őt, az nem igazán ismeri. Aki meg ismeri és kedveli, az bizonyára csak egy adott korszakát. Kezdetben vala a felefedező művész, a szürrealizmus megalkotója: Bizarr festmények... Ahhoz, hogy megértsük, mélyebben ismerni kell Dali "tudatalattiját" is, amit ki tudja, festményeit nézve, mennyire akarunk közel engedni magunkhoz... De ez a korszak mindenképpen elismerésre méltó: kreatív, merész, sőt bátor - így kitárulkozni a nagyvilág előtt (kasztrációtól való félelelme, egyéb bizarr szexualitáshoz kapcsolódó elképzelései).

Aztán a következő képei: szerintem a szürrealizmust utánzó, de már tudatosan komponált képek - komoly tartalommal. Ezeket a képeit már tudom szeretni, és itt jegyezném meg, bár nem tudom mennyire az ő találmánya, nagyon tetszik a festési stílusa, egyfajta "nyomdai/grafikai" megjelenést tükröz (ő találta fel a Corel Draw-t? :). Lefogadom, hogy sokakat színei és plasztikus alakjai ejtenek rabul. A fenti kép "Arc és gyümölcsös tál megjelenése a tengerparton" (sk. fordítás) egyszerre képviseli ezt, illetve azt a fajta kutatást, ami számomra érdekessé teszi Dalit, a sok elvesző részletből összeálló, teljesen mást mutató egész....

Majd jön az utolsó felvonás, ami egyszerre látványos, érdekes, s egyszersmind kiábrándító. Nem tudom, mi lehet a stílusirányzat neve: egyfajta optikai játék, de népszerűséget hajhászva egyre olcsóbb "kompoziciókat" készített. Inkább látványosat, mint művészit... Keresgettem a neten, hogy ennek van-e valami művtörténeti háttere, s egy idézetre bukkantam, Nagy László festőtől: ,,Dali egy rendkívül ellentmondásos figura. Technikai szempontból zseniális, mint kompozíciókban, mint színvilágban. Pszichológiai és emberi szempontból viszont egy igazi kretén. Borzasztóan visszataszítóvá teszi pénzhajhász életmódja és exhibicionizmusa. Legjobban Garcia Lorca szavaival lehet jellemezni: ,,Önnön röptödön elmerengő gombostűre szúrt pillangó te". Szadizmusával és nárcista hajlamaival köteteket lehetne teletölteni. Géniuszával kapcsolatban annyit, hogy bár zseniális volt, egy idő után kifulladt, és ugyanazokat a motívumokat ismételte egész életén át. Huszonegy éves koromig istenítettem. Annyira szerettem, amennyire most utálom."

Szóval igen. Dali.

PS: most látom már írtam Daliról... egy év távlatában sem változott a véleményem :)

Espagna

Dalit divat szeretni, a nevével el lehet adni a jegyeket a kiállításra. Már nem nagyon emlékszem mikor láttam először a képeit. Talán ő volt az első festő, aki igazán érdekelt. Vettem is róla egy drága színes albumot... Elmerültem benne, kiolvastam. Fura egy figura volt, nem nagyon mondanám, hogy szimpatikus. Így, hogy mára már őszinte is merek lenni a kérdésben: nem nagyon tetszenek a képei. Zseniálisat alkotott a szürrealizmusával, de azt hiszem, amit megfestett (utalásai bizarr viszonyára a nemiséggel) egy kicsit több, mint amit tudni szeretnék róla.

A későbbi képeit se tudom, hova tenni - egyes képei talán kísérletezések egy új területen, de nem tudom nem azt gondolni, hogy megpróbálta a szürrealizmust emészthetőbbé tenni. Már nemcsak tudatalatti asszociációkat festett, hanem inkább "jópofa" két kép egyben típusúakat (is).

Szóval eléggé visszás a "viszonyom" Dalival. De egy-két képét azért szeretem. Ilyen ez a Spanyolország is, ami a fenti fejtegetés után talán kicsit furcsa: nem azért tetszik, mert annyira szürrealista. Egyszerűen jó ránézni. Főleg a női lábak grafikus ábrázolása tetszik, de összességében kellemesnek találom a kép hangulatát.