Rész és egész

Ezt a bejegyzést a szintén a Szépművészeti Múzeum egy kiállítása inspirálta. Elárulom, a metrón utazva nézegettem Hodler képeit, melyekkel a kiállítást reklámozták, s mikor már sokadszorra láttam őket, elkezdtek érdekelni. Ez is egy olyan kép, amit egy plakáton láttam először. Hodler egy ismert műve: a Nappal.

A kultura.hu-ról (saját kommentekkel):

Hodler realista tájképekkel és portrékkal indult, de korán rájött, hogy leginkább a természet rejtett törvényszerűségei izgatják. Felfedezte magának a párhuzamok törvényét (az ismétlések kiemelik, megerősítik a lényeges "vonásokat"), és a képeit tükrözéssel, ismétléssel, variációkkal kezdte fölépíteni (A Nappal is "tükrös" szerkesztés). A táj belső szerkezetét vásznain a mögöttes lényeg (a Nappal esetében a természet ébredése, energiája, a megújulás), a teremtő struktúra váltotta fel, a biblikus hangulatú allegóriákon több alak áll, mozdulatuk, testtartásuk ritmikusan (itt is) ismétlődik, maga a szekvencia hordozza a tartalmat (párhuzam). Majd 1891-ben megtörténik az áttörés: megfesti és kiállítja az Éjszakát, amiből először botrány, majd nemzetközi siker lesz, az európai szecesszió bálványt csinál belőle. Itt kezdődik a természet energiáinak képekbe építése, allegorikus figurák állnak a virágos réten, természet és ember egymásba olvad, átlényegül a teremtés elemeivé. Kimondhatatlan tartalmakkal bír az a belső fény, amit a Nappal nőalakjai vagy az Igazság világítóan fehér, szinte halotti figurája viselnek a testükön. A rejtett világlényeg gyakran merev testtartásban, az egyénítés szándéka nélkül, egyfajta mitikus méltóságban testesül meg - sajátos kifejezési módja ez az ekkor alakuló modernizmusnak, hogy az egyéniség, az egyedi eltűnik az általános érvény mögött, Hodler bűvésze volt ennek az átlényegítésnek. Késői festményein ugyanez az eszme alakítja át a tájképet "planetáris tájjá", a színeket érzésekké, a kompozíciót szinte absztrakttá.

Szóval ez az "elmélete" a festészetének. És a titka: szerintem a részletekben rejlik. Összességében ez a képet nem találom, találtam szépnek, de valamiért mégis vonzott. És amikor a kép előtt álldogáltam, akkor vettem észre azokat a rejtett szépségeket, ami talán "tudatalatt" vonzhatott. Ezeket a részleteket emeltem itt ki. Az egészben "feloldó" részletek hatnak, de csak odafigyelve tűnnek elő. Hodler festői tízparancsolatához tartozik a háttér, a természet síksszerű ábrázolása, és a körvonalak hangsúlyos szerepe. Ezek azt hiszem mind különlegessé teszik a képet: kiemelik a lényegi motívumot, a mondanivalót és a szépséget.

Az igazat megvallva, végül csak a nagyalakú vásznai tetszettek. Sem önarcképei, sem tájképei nem kerültek közel hozzám, haldokló feleség ciklusa pedig végképp nem. De az az 5-6 "valódi" szimbolista festmény megérte...

És hogy meglegyen a művészettörténeti háttér is: Ferdinand Hodler svájci szimbolista. A szimbolista festők elutasították a realizmust; úgy vélték, a festményeknek gondolatokat és lelkiállapotokat kell közvetíteniük, nem pedig csak egyszerűen lemásolniuk a látható világot. Stílusuk az ékszerszerű gazdagságtól a fakó szerénységig váltakozott, de mindannyian a másság érzetének a megjelenítését tűzték ki célul. Népszerűek voltak a vallási és mitológiai témák; az erotika, a halál és a bűn ábrázolása is gyakran előfordult.