Vázlatok, grafikák

Nem szeretem, amikor meghirdetnek egy komoly kiállítást - pl. "Dali Budapesten"-, majd ott vázlatok, grafikák kerülnek bemutatásra. Bár valamennyire megszoktam már, hogy azért a Louvre teljes anyagát nem tudják nálunk egy az egyben bemutatni... Amikor hallottam a bécsi szecessziós kiállításról, rögtön tudtam, hogy valami ilyesmiről lesz szó, s valóban: néhány Klimt festmény, néhány kortárs, de nem igazán ismert művek - eltekintve magától a Nuda Veritastól. (Jó, komoly művészettörténészek biztos nem adnának nekem ebben igazat, de...)

És akkor itt jön a DE. Klimt vázlatai, tanulmányrajzai megérnek, legalábbis nekem, egy kiállítást. Klimt átjön ezeken az "egyszerű" vonalakon. Megadja azt az élményt, hogy ott van. Azt a fajta élményt, amikor az ember még másnap reggel félálomban is érzi, hogy de jó volt. De jó volt látni a grafit nyomát a sárga csomagolópapíron. Két dolog jutott eszembe. Milyen érdekes, hogy Klimt nagyon sokat dolgozott aranyszínű festékkel - pedig a grafit is visszaadja a szecessziós érzést. A másik pedig, hogy vajon másik kedvencem, Caravaggio ilyen típusú tanulmányai miért nem érződnek ilyen erősnek? Vajon ennyire számít, hogy ki hogyan kommunikál? Vonalakkal-e vagy színekkel? A chiaroscuro vázlatosan nem hatásos?

Szintén nagy élmény volt, hogy a festményekből ugyan nem, de ezekből a vázlatokból egyértelműen látszottak, hogy Schiele Klimt vonalaiból indult ki. Egyikre-másikra simán azt mondtam volna, hogy ezek az ő alkotásai. Így volt nekem ez a kiállítás három az egyben: Klimt, Schiele... és bár erőltetettnek tűnik, nekem Mucha is lépésről-lépésre eszembe jutott.

A kiállítás utolsó termében volt egy Munch is. Érdekes volt a kapcsolódása.