Nagyon szeretek fényképezni, főleg épületeket. Ennek ellenére a fotót, mint műfajt igazából nem szeretem. Persze vannak nagyon hatásos képek, néha elmegyek fotókiállításokra is (értsd: world press...), de valahogy mégsem... Lehet, hogy azért, mert eddig (szégyen, de) nem hallottam Lucien Hervéről, pontosabban nem láttam még a képeit.
Nemrégiben ezt is pótoltam, s ledöbbentem, hogy van valaki, ráadásul magyar - persze pont itthon nem annyira ismert, de egyébként világhírű - fotós, aki kedvenc témámat hivatásszerűen, művészi szinten örökítette meg az élete során.
Hervé 1949-ben ismerkedett meg Le Corbusier-vel, akinek 1949 és 1965 között „házi fényképésze” lett. Hervé mintegy félmillió fényképéből 18 ezer foglalkozik az építész műveivel, aki – saját állítása szerint – Hervé képei révén olyan részleteket, látásmódot is fel tudott fedezni épületeiben, melyekre ő maga nem is gondolt.
A mai kép: Le Corbusier keze
Szintén a Szépművészetiben láttam, és rögtön megfogott. Mennyire egyszerű mégis mennyire összetett. Egyrészt tetszik a játék a kontrasztokkal: a "gömbölyű" kő és a szögletes épületrészlet, a hideg anyag és az emberi kéz melege, a természet az ablakon túl és az épületen belül, fények és árnyékok, az "öltönyös" és a "munkás" kéz... Másrészt tetszik a forma, a téma. Egyszerre van jelen az alkotó, anyag és az alkotás, a kép központi témája a művész maga: a két keze munkája. Lehet, hogy ez mind belemagyarázás, de rám ez első ránézésre így hatott... Szóval tetszik. Ha nem is az én műfajom, de most már van kedvenc művészfotóm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése